5. fejezet

5. fejezet

- A nevem Katrina Alisha Volturi. A Katrina, a  görög Aeikatherina névből ered, melynek jelentése, biztosan célzó. Az Alisha, szintén görög, nemes származású. A becenevem pedig Alíz, héber-germán-francia-angol eredetű, jelentése: nemes, harcos, bölcs. A nevem határoz meg, ad rangot, titulust és helyet, hogy mihez tartsam magam.

- Azt aki vagy, nem a neved határozza meg - mondta Carlisle

- De igen, Mr Cullen. Minden név egy titulus.

- Az vagyok, aki vagyok, nem fogok belehalni, mert nem vagyok olyan, amit a nevem jelent - sisteregte kikelve magából a szőke démon.

- Rosalie, a jelentése, a rózsa, mint virág.

Alice, akár az Alíz te is, nemes, harcos, bölcs.

Esme, a tenger csillaga.

Bella, az egyszerű, szűz, szép.

Jasper, kincset megőrző.

Carlisle, az Úrhoz tartozó, az Istennek szentelt.

Edward, birtokát megőrző.

Na jó, a Renesmee névvel először megfogtál, de aztán rájöttem, hogy két külön névből van összerakva, így a jelentése,megigéző, megbabonázó csillag.

Látjátok, minden ember mögött, a neve áll, és a neve jelentéssel bír. Én már úgy születtem, hogy a sorsomat előre megírták.

- És mi a te sorsod? - kérdezte Emmett.

- Hogy én legyek az Új Voltura királynője - feleltem nemes egyszerűséggel.

Alec olyan fancsali képet vágott, hogy majd elröhögtem magam. A család többi tagja meg majd elájult ülő helyzetükben.

- Akkor ezért támadtak meg? - kérdezte Jasper.

Őt annyira nem rázták meg a halottak. Kicsit olyan volt, mintha számított volna erre a vallomásra.

- Így is fogalmazhatunk, vagy esetleg úgy, hogy rosszkor voltunk rossz helyen. - Mosolyogtam angyalian.

- Hogyan nőttél fel? - érkezett hirtelen a kérdés. Először fejbe vágott, majd egyszerűen csak elöntöttek a képek, és az emlékek. Amikor feleszméltem, egy század másodperccel később, csak egy nagy csattanásra lettem figyelmes.

Edward foteljének karfája a földön hevert, őt magát pedig majd szétvetette az ideg.

- Csak úgy. Semmi különös nem történt. - Hazudtam szemérmetlenül. Szemrebbenés nélkül.

- Látom hazudni is megtanítottak... - sziszegte a fogai között Edward.

- Most mit vársz? Mondjam azt, hogy szar volt? Hogy szenvedtem, és hogy inkább meghaltam volna, hogy ne keljen elviselnem a kínokat? - kérdeztem kikelve magamból, de egy szemvillanás alatt meg is bántam, mert Bella zokogva tőrt ki.

Rnesmee gyorsan anyjához rohant, és szorosan átölelte, hogy megnyugtassa. Hatalmas ölelésben részesítette, majd vádló szemekkel fordult felém.

- Mi a fenének kellett neked ide jönnöd? Mindent csak elrontasz. Minden olyan jó volt, míg ide nem jöttél. Egy szörnyeteg vagy...

- Sajnálom, ha a kis hercegnő tökéletes életébe beletiportam, de fel kellene már nőnöd. - Nagy levegőt vettem, és próbáltam minél higgadtabban mondani, a mondanivalómat. - Itt a háború a nyakunkon, erre jössz te, a kis életeddel, hogy belerondítottam. Hát jobb ha tőlem tudod, hogy ez nem így működik. Egy selejt vagy, és az is maradsz. Nézz már magadra, még a Volturinak se kellettél... és tudod miért? Mert nem vagy más, mint egy nyafogó barby baba. Én végigküzdöttem az életemet. Olyanokat tettem, amit mások soha nem tennének meg. És olyat is, amit bár ne tettem volna. Olyanokat éltem meg, és éltem túl, amiket a te agyad még csak megérteni sem képes... Úgyhogy, ha adhatok egy jó tanácsot, inkább fogd be, és ne légy ennyire tenyérbe mászó.

- Hiszen sokáig a Volturi épületében voltunk, akkor miért nem vettem észre, hogy ott vagy? - kérdezte elcsukló hangon Bella, egy kis csönd után.

- Az alaksori börtöncellában alakítottak ki egy szobát számomra. Sulpicia és Alec láttak el, amivel kell... - Még csak be se tudtam fejezni a mondatomat, Edward már a falnak is passzírozta Alecet.

Mindenki felpattant a székről, hogy időben közbeléphessen, csak én ültem a helyemen mozdulatlanul. Annyira lefárasztottak ezek a hirtelen hangulatváltások, hogy fejfájást kaptam tőlük.

- Mit tettél a lányommal? - üvöltötte Alec arcába kikelve magából, de ez a fafej kölyök, csak lesütött szemmel bűnbánóan tűrte a konfrontációt.

- Most komolyan muszáj ezt? Mi lenne, ha egyszer végighallgatnátok azt amit mondok?

- Mit kell még tudnom? Talán hogy még bántott is?

A kérdés hirtelen jött, és újabb emlékképek rohamoztak meg, amiket azt hittem, már régen eltemettem. Edward ökle Alec feje mellett landolt a falban, majd lassan leengedte őt a földre.

- Ő nem… - suttogta elszörnyedve.

- Így van, ő nem bántott. Sőt, ő segített, mindig, amiben csak tudott - habogtam, majd figyelmeztettem magam, hogy jobban figyelnem kell a gondolataimra, mert egy gondolatolvasó többet is megtudhat az életemről, mint amit kellene.

- Akkor ki az aki bántott? - kérdezte haragtól tajtékzó hangon.

- Az most nem fontos, csak az, hogy a háború a nyakunkon van, és ebből sajna ti sem maradhattok ki.

- Miféle háború? - kérdezte Carlisle.

- Amikor megszülettem, minden rendben ment a Volturi háza táján. Úgy tűnt, hogy Aro rátalált az aranytojást tojó tyúkra, csak hogy a végén minden a feje tetejére állt. Sulpicia mindenáron gyereket akart, és Aro szerzett is neki. Engem. Csak hogy arra nem gondolt, hogy túl hamar rájövök majd az igazságra. Félvér létemből kifolyólag sokkal okosabb voltam, így szinte rögtön tudtam, hogy hazugságban nevelnek. Láttam Bellát a szülés közben, és azzal is tisztában voltam, hogy a fejem feletti lakosztályok egyikében Bella él. Persze Renesmee-ről nem tudtam, így amikor Bellát elhoztátok, Aro elhitette velem, hogy elhagytatok, és nem vagytok kíváncsiak rám, és hogy majd Sulpicia jó anyám lesz majd. Aro ezzel akart egy gyereket, és egy jobb kezet szerezni magának, csak éppen nem jött be. Nem voltam éppen kezelhető gyerek. Egy csöppnyit felidegesített, hogy mindenki folyton elhagy, és lázadni kezdtem. Aro persze innentől kezdve szigorúan fogott. Kiképzések, kiképzések hátán, és persze az elmaradhatatlan büntetések. Persze egy idő után már nem bírta cérnával, egyre idegesebb lett. Már nem úgy kezelte a dolgokat ahogy kell. Olyan parancsokat adott ki, amiknek értelme sem volt. Engem pedig a dögök elé dobott, és akkor elkövette élete legnagyobb hibáját. Elkottyintotta a nagy titkot a születésemről, és a többi szörnyű tettéről. Innentől persze nem volt megállás. Zuhanó repülésbe kezdett, az én irányításommal. Persze ahogy azt kell, pár éve rájött, hogy én irányítom a szálakat a háttérben, így elüldözött a palotából, és megpróbál megöletni, de én nem fogom neki hagyni, sőt, át fogom venni a Volturi vezetését…

Mindannyian annyira naivak, és annyira nem gondolkodnak. Megdöbbentett, hogy észre se vették, hogy mi zajlik valójában körülöttük.

Alec kíséretében felmentem az átmeneti szobámba, és próbáltam újra visszarázódni az élet ritmusába, ami nem is volt olyan könnyű, mint aminek tűnt első nekifutásra. Leültem az ágy szélére, majd hagytam, hogy Alec is leüljön mellém. Lábamra tette a tenyerét, majd apró mozdulatokkal simogatni kezdett. Átöleltem a nyakát, majd mélyen magamba szívtam mámorító illatát. Annyira jól esett a gyöngédség, hogy egy pillanatra azt is elfelejtettem, hogy hol vagyunk, de szerencsére gyorsan kitisztult a fejem, és felpattantam az ágyról. Megfogtam az ágy szélére kikészített ruhát, és gyorsan bevágtattam a fürdőbe.

Beálltam a forró víz alá, és csak folyattam magamra. Annyira megnyugtatott, hogy mindent el akartam felejteni abban a percben. Azt kívántam, bár olyan életem lenne, ahol semmire nem emlékezek. Csak a szerelem és a család.  Semmi más…