Fontos!

A blog tartalmát csak 18 éven felüliek olvashatják. A blogban írt történet az Alkonyat fantasy sorozat egyik tovább folytatott formája. Az itt olvasott történet a képzeletem szüleménye de a Stephenie Meyer által írt Alkonyat történeten alapszik. A legelső fejezet a negyedik (Hajnalhasadás) után kezdődik...
Jó olvasást az újonnan érkezőknek!
Üdv: Kemra

2013. február 4., hétfő

1. fejezet


1. fejezet


/Edward szemszöge/

Ismeretlen vámpír szagát éreztem az emeletről, ami nagyon feldühített. Csak most jöttünk a családdal, hogy meglátogassuk Bellát, és az, hogy máris valaki van nála idegesített.
Kérdőn néztem kislányomra, hogy ismeri e a látogatót, de mivel ő is kérdőn tekintett vissza rám, már az idegesség kezdett uralkodni rajtam. A házban nem csak Bella volt, hanem fogadott anyám is, Esme, mert ő két nappal hamarabb jött, hogy beszélgessen Bellával, míg mi elrendezzük a dolgokat a költözéshez. Mára végeztünk, így kicsit hamarabb jöttünk, így elhoztuk Nessit az iskolából, hogy együtt jöjjünk haza. Ugyanis egy kis ideig itt fogunk élni, ebben a városban.
Az idegen szagát hozta felém a szél, mire húgom a vállamra tette a kezét nyugtatólag.
- Semmi gond Edward. Bárki legyen is az, ne ess neki rögtön - mondta mosolyogva.
Tapasztalatból mondta. Ugyanis Bella legutóbbi kérőjét kis híján lefejeztem a legutóbbi találkozásunkkor, de most nem annak a féregnek a szagát éreztem.
Újra beleszagoltam a levegőbe, és észrevettem, hogy nincs egyedül a jövevény. Gyors léptekkel közelítettem a házhoz, majd hatalmas lendülettel vágtam ki az ajtót. Halottam, ahogy családom követ, és mindannyiunk fejében egy kérdés kavargott, hogy ki lehet az idegen.
- Alec... - morogtam fogcsikorgatva, ahogy beérte a nappaliba.
- Edward... - mondta, semmitmondó mosollyal az arcán.
A szája mosolygott, de a szeme inkább bűntudatot árasztott, ami kissé megzavart. Szétnéztem a nappaliban, ahol megpillantottam Bellát, ahogy a világosbarna kanapén ült, és némán, könnyek nélkül zokogott, Esme pedig mögötte állt, és a fejét simogatta, nyugtatólag. Ahogy fogadott anyám rám nézett, az ő szeméből is csak a színtiszta fájdalmat tudtam kiolvasni. A gondolatai kuszák voltak és csak egy valamit hajtogatott folyamatosan. Volturi. Igen, ez volt az a dolog, ami az eszében járt, amitől egyre inkább harag, és értetlenség kavargott bennem.
- Na mi van? Meghalt valaki? - kérdezte Emmet poénkodva, de egy pillanat alatt megbánta, mert tényleg mindenki olyan arcot vágott, mintha haláleset történt volna.
- Igazából nem... Éppen, hogy pont azt mondtam Bellának, hogy egy emberrel fog bővülni a családotok... - mondta halkan Alec, majd egy oldalra csapva a fejét vigyorgott ránk.
Annyira szemtelen volt ez a mosoly, hogy felment bennem a pumpa.
- Alec, ne... - mondta elhalóan Bella, de nekem már nem kellett több. Ész nélkül nekiestem a fiúnak, és a nyakánál fogva nekinyomtam a falnak.
- Nehogy már a Volturi akarja megszabni nekünk, hogy ki élhet a családban, vagy ki nem - üvöltöttem a képébe.
Az érzelme egy pillanat alatt változott meg. A harag szállta meg az arcát, a testtartása pedig megmerevedett a kezem alatt, de mégsem akart szabadulni a kezem alól. Még csak a karját sem emelte fel, végig az oldala mellett lógatta.
- Ennek a Volturihoz semmi köze - szűrte a fogai között.
- Akkor mégis kihez van köze? - kérdeztem.
- Hozzád, te vadbarom - mondta, mér egy kicsit nyugodtabban.
Nem igazán értettem, hogy mitől változott meg, csak azt, hogy nagyon zavaró volt, hogy nem szállt velem szembe, mégis sértegetett.
- Hogy érted, hogy hozzám van köze?
Egy erős kéz nehezedett vállamra, amitől kicsit megnyugodtam, de nem akartam elereszteni ezt a férget.
- Hagy őt Edward, ő nem tehet semmiről - lehelte a fülembe elcsukló hangon Bella.
Értetlenül fordítottam rá a tekintetemet, majd vissza a lecsukott szemű kölyökre.
- Üljetek le a kanapéra, majd mindent megmagyarázunk - mondta csendesen Esme, a többiek pedig szót fogadva mindannyian helyet foglaltak.
Én még mindig Alec nyakát szorongattam, aki most kinyitotta a szemét, és bocsánatkérő szemekkel nézett rám. A gondolatai nem árultak el semmit. Folyton egy képet láttam, ahol éppen egy vadat ejt el az erdőben, és így rendesen a szemébe nézve tényleg észrevettem, hogy a szemei borostyán színűek.
- Edward... - szólt rám apám, majd elővéve a jobbik eszem, tényleg elengedtem.
Amikor végre a családra emeltem a tekintetem, észrevettem, hogy Bella Nessi vállán zokog, Esme pedig már édesapámén. Összeszorult a gyomrom és már tényleg nagyon kíváncsi voltam, hogy mi is történt valójában, és ki az az idegen vámpír az emeleten, és mit is keres ő itt valójában.

- Félvér? - kérdezte Alice.
Alec szinte vihogva felnevetett, amitől kétségbeesett érzelme vibrálni kezdett. Egész teste feszült volt és ugrásra készen. Furcsa mód nem a támadásra állt készen, hanem a menekülésre, és ezt Jasper is észrevette, mert egy gondolatot küldött felém, hogy a srác rejteget valamit. Igazából ezt nélküle is megmondtam volna, mert azt is tudtam, hogy mit rejteget, vagyis, hogy ki, mert éppen a fent lévő személyt rejtegette annyira. Azt akarta, hogy minél később jöjjünk rá, hogy ki is ő valójában.
- Igen Alice, félvér. Az apja egy vadbarom vámpír, az anyja, meg egy csodaszép embernő... - mondta lehunyt szemekkel a végén.
- Mit csinál odafent? - kérdezte Carlisle, joggal.
- Súlyosa megsebesült, és lefektettük, hogy aludjon egy kicsit... Már ájult volt, amikor Alec idehozta - mondta Esme, szerelme szemébe nézve.
- Ne húzzátok már az agyunkat az istenért. Mondjátok meg ki ő, és kész - kelt ki magából Emmet.
- A neve Katrina Alisa Volturi, és azért van itt, mert Aro meg akarja ölni, így nem láttam más lehetőséget. Azért hoztam ide, hogy Carlisle megvizsgálja, aztán egy kicsit felépüljön, és már itt sem vagyunk - mondta kicsit nyugodtabban Alec, egyenesen apám szemébe nézve.
- Nem, nem mehettek el innen. Itt fogtok maradni, és nem fogadok el ellenvetést - mondta Bella, közben pedig felpattint a helyéről, és az ablakhoz sétált, majd kinézett rajta.
- Hiszen azt sem tudod kit engedsz a házadba - vetette ellen Alice.
- De igen. Én ne tudnám kit engedek be a házamba? Addig maradnak, ameddig én azt nem mondom, hogy menjenek el - üvöltötte kikelve magából Bella.
Nessi odasietett anyjához, és egy meleg ölelésben részesítette. Láttam hogy Bella furcsa fintorral fordította el lányomról a szemét, de azért ölelését viszonozta. Annyira idegenként ölelte, hogy szerintem a szobában mindenkinek szemet szúrt.
- Mi a gond drágám? - kérdezte apám, atyai hangon, de csak nem akart válaszolni, mire Alec fújtatni kezdett.
- Neked meg mi bajod van, öreg? - kérdezte idegesen Emmet.
- Semmi, csak furcsa, ez a nagy családi összetartás... Amikor legutóbb láttam Bellát, éppen a halálán volt, és egyikőtök sem állt mellette - mondta gúnyos mosollyal az arcán.
- Ne beszélj így kérlek... - lehelte Bella.
- Miért ne. Én legalább elhoztam őt ide, amikor pedig megesketett, hogy nem fogom megtenni. De mégis csak a halálán volt. Arra gondoltam, hogy nincs senki aki megmenthetné az életét, csak a ti családotok, amikor megígértem, hogy soha nem hozom ide... Te is ezért jöttél el a Volturihoz, mert nem volt más esélyed. Belehaltál volna, és máshol nem értettek volna meg - mennydörögte Alec miközben Bella felé közeledett.
- Ne légy igazságtalan. Az teljesen más eset volt. Én szülni mentem oda. Avval a tudattal, hogy ott fogok meghalni, de legalább a gyermekem túléli - mondta szemlesütve.
- Hát pont ez az, hogy a túlélés sok mindent jelenthet, és most neked megadatott egy új esély. Talán nem akarsz élni vele?
- Nem az a gond, hogy nem akarok, csak az, hogy körülmények nem jók...
- Miféle körülmények? Itt nem a helyről, vagy az időről van szó, hanem arról, hogy elfogadod e őt a család egyenjogú tagjaként, vagy kirakod az utcára, mint egy kivert kutyát.
Már mindketten egymással szemben álltak, és farkasszemet néztek. Nessi jobbnak látta kitérni közülük.
- Úgy érzem kimaradtunk egy beszélgetésből, és ez egyre jobban zavar - mormogta Emmet idegesen, majd mindenki kérdőn nézett a párosra.
- Arról van szó, hogy a lány, aki az emeleten alszik, nem más, mint Bella és Edward lánya...



 Szia Olvasó!

Örülök, hogy elolvastad a fejezetet :) és nagyon hálás vagyok azért, hogy nyomon követed, az én kitalált Cullen családom életét :) Ha most regisztrálsz a Játékra, és utána, - de ha előtte az sem gond :) - írsz pár sor kommentet, akkor megnyerheted a Volturis poharat :)
 Nem titkolt szándékom, hogy így bírjam rá az olvasóimat, hogy kommenteljenek, de az ajándék az fix, és egy olvasó garantáltan megkapja.... Ezen felül, ha minden fejezet után írsz egy kommentet, növelheted az esélyeidet, mert annyiszor kerül fel a neved a listára :)
Így mindenkit megkérek, hogy szívből és őszintén írjátok meg a véleményeteket pár szóban :)

Üdv: Kemra

6 megjegyzés:

  1. Szia!
    Nemrég találtam rá az oldaladra!
    Nagyon jól írsz! Kicsit azért rövidek a fejezetek :). Érdekesen alakul a történet! Kíváncsi vagyok akkor ki Nessi? vagy ikrek voltak? Miért bánik Bella elutasítóan Nessivel? És persze még egy csomó kérdésem lenne:). Remélem a következő részekben választ kapok! :)
    Várom a folytatást!
    Julcsi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szióka Julcsi:)

      Üdvözöllek az olvasóim között :) és köszönöm, hogy olvasol :)
      Igen, a fejezetek hosszán még szenvedek, mert nagyon nehéz elég hosszút írnom... Nagyon lassan haladok, de próbálok azért hetente új fejezetet hozni :)
      A kérdéseid hamarosan válaszra találnak, úgyhogy nem kell nagyon sokat várnod :)
      És ha ajánlhatom, akkor te is nyugodtan jelentkezhetsz a játékra :) Nem muszáj hozzá profil, csak a nevedet küld el emailban, és a komi végén mindig írd oda, és így fel tudom majd jegyezni. És ha most regisztrálsz, akkor már ezt a kommentet is beleszámítom majd :)

      Üdv: Kemra

      Törlés
  2. hali

    tudtam h valami nem stimmel tul könnyen engedte el Aro miért?? hát ezért ikerk volt
    Bella miért ilyen büntudat??
    és ki mit fog hozzá szolni??
    Balla kéröje na ez megnéztem volne
    vátom a kövit
    üdv
    Reni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szióka Reni :)

      Gondoltam, hogy majd meglódul a fantáziád, de még jó, hogy így is maradt pár kérdésed :) Ne aggódj, jönnek még kínos pillanatok dögivel, meg szenvedni is fognak, de ez majd a jövő zenéje :)
      A jövő héten jön a friss, és a végen minden kiderül :)

      Üdv: Kemra

      Törlés
  3. Hát most összezavarodtam.Valami nem volt kerek hogy Aro miért engedte el olyan könnyen,de erre nem gondoltam. Kíváncsian várom, mi lesz a folytatásban.







    VálaszTörlés
  4. Sziia! Nem rég találtam rá a blogodra és nagyon tetszik. Nagyon ügyesen írsz... :D Érdekes a történet, nagyon tetszik. Érdekesen csűröd- csavarod a szálakat. Sok kérdés merül fel az emberben miközben olvassa. Kíváncsian várom a folytatást :DDD Puszillak Vivien

    VálaszTörlés

Íratkozz fel hírlevelünkre:

Iratkozz fel hírlevelünkre, és minden héten értesítünk a frissekkel kapcsolatban. Előzetes és újdonságok, minden héten közvetlenül az e-mail címedre, felesleges kattintgatások nélkül.
Katt: IDE